Brassói lánytestvérek a magyar hegymászók jegyzékében

Az Ébresztő meghívottjai voltak, Farkas Melinda és Nádudvary Erika, akik kétszer is megmászták a Himaláját. Magashegyi levegővel és jó hangulattal érkeztek a stúdióba ahol megosztották a nem mindennapi élményeiket.

2019 tavaszán megtették az Annapurna-kört, ami 3 hetes nagyzsákos túra volt, legmagasabb pontja pedig a Thorong La hágó, 5416 m, 2022-ben pedig  az Everest-régiót vették célba. Itt megmászták a Gokyo Ri csúcsot 5357 m, illetve a Cho La hágót 5420 m.

Melinda 2019 karácsonyán két hegymászótársával megcélozta Amerika legmagasabb csúcsát, az Argentinában lévő 6961 méter magas Aconcagua csúcsot is. A brassói lánytestvérek nem csak minket bűvöltek el, hiszen az eredményeik bekerültek a magyar hegymászók jegyzékébe is. Az elhangzott interjú írott formáját olvashatják, melyet Gál Alíz műsorvezető konferált.

G.A.: Hol és hogyan  kezdődött a hegymászás szeretete?

N.E.: 1971-ben születtem, húgom pedig 1974-ben, Brassóban. Már kisgyerek korunkban felnéztünk családunk női tagjaira: anyukánk is szerette a természetet, nagynénénk hegyet mászott, anyai nagymamánk pedig egy nagyon erős asszony volt, székelyföldi, aki a mezőn dolgozott a tűző napon, akár egész napon át, otthon pedig ellátta a jószágokat. Én már gyerekkoromban szerettem volna nagymamámra hasonlítani.

Gyermek- és ifjúsági éveimet a szabadság jegyében élvezhettük. Hogy mit jelentett számunkra a szabadság? A magashegyek bebarangolása a családdal, az áfonyázás, gombászás, koszorúfonás mezei virágokból, vadállatok megfigyelése, fáramászás, harmónia kialakítása a természettel. Túráink alatt népdalokat is énekeltünk.

A 80as évek diktatúrája is megerősített fizikailag: gyakran nem volt fűtés és meleg víz a lakásban, hozzászoktunk a hideghez. A kaland és a természet szeretete már akkor a vérünkben folyt. Gyerekkorunkban nem hittük volna, hogy ezek a „tanítások” építőtéglái lesznek mai bátorságuknak és önbizalmunknak. Ez a fizikai és lelki erőnlét sokat segített a magasabb hegyek megmászásánál.

F. M.: Amikor már eggyé válsz a természettel, és elfogadod minden szeszélyével együtt, akkor már az önmegismerés útjára léptél. Mi más lenne az önismerés, mint saját kényelmi zónánkból való kilépés? Felállunk, és elhagyjuk a kényelmes fotelünket, amelyben ücsörögtünk évekig. Mindenki megszületik egyszer, de van, aki újjászületik. Az újjászületés egy másik dimenzió. Van, aki leéli az életét, és van, aki megéli. Egy döntés kérdése az egész, amit meghozni bármikor lehet.

G.A.: 2019-ben  voltatok először a Himalájában, ahol megtettétek a háromhetes Annapurna kört. Honnan jött ennek az expedicíónak az ötelet? Milyen élményt, kihívásokat jelentett?

N.E.: 2019-ben egyik túratársam jelezte, hogy elmenne a Himalájába egy kisebb csapattal, megtenni a háromhetes Annapurna kört, ami nem más, mint a négy Annapurna hegyóriás körbejárása érintve egy 5416 m-es hágót, ami a túra legmagasabb pontja.  Nem kis döntés volt, amikor a igen-t mondtunk húgommal. Ráadásul húgom kétgyermekes anyuka, és így is bevállalta. Meglepetésünkre egy 66 éves kicsit görbehátú férfi is jelentkezett. Öten voltunk összesen, ebből mi ketten nők.

Nagyon izgultunk, hisz egyetlen egy hátizsákkal kellett megoldanunk ezt a nagy kihívást. A szervező felkészített arra, hogy ez egy négyévszakos túra, nyárból indulunk a télbe, aztán vissza a nyárba.

F.M.: A szervezetet eleve nagyon megterheli ez a gyors hőmérsékletváltás. További tehernek számított a 25-27 kg hátizsákunk, amit végig cipelni kellett. A serpák segítsége teljesen megszokott a Himalájában. Mi azonban vittük saját málhánkat.

Sokan nem tudják elképzelni hogy kell ezt a súlyt elképzelni. Azt szoktam mondani nekik, pakoljanak meg egy nagy hátizsákot 17 palack másféliteres ásványvízzel és gyalogoljanak 35 fokos melegben a hegyen, majd téli körülmények között is, de maszkkal a szájukon, mert 4000-5000 m fölött már 50%-ra csökken az oxigénszint, és nehezebb a légzés. Mindezt 3 hétig tegyék. Nos, körülbelül ilyen megterhelés várt ránk.

G.A.: Melyek voltak az expedíció állomásai?

N.E.: 2019 március 18-án indultunk Nepálba, Kathmandu fővárosába. Kathmanduban kultursokk fogadott. Káosz a köbön. Zaj, szagok, füst, kóbor kutyák mindenfele, meg tehenek, a szent helyeken szabadon a majmok, dudálás az utakon, autó-bringás-riksa-busz-gyalogos mindenki egyhelyen közlekedik, forgalmi lámpák nincsenek, de még sávok sem az utakon, járda sincs nagyon, csak itt-ott. Legyek keringenek a nyers malachúson a pulton, gyógyszertár is bazársoron.

Szerencsénkre pont a pár napos Holi fesztiválra érkeztünk. Holi a Színek Ünnepe. Február utolsó és március első hete körül tartják, amikor éppen telihold van. Ilyenkor az emberek máglyával űzik el a gonoszt, majd porfestékkel, színes festékes vízzel locsolják egymást – így emlékeznek Krishna cselekedeteire. Az újév is tavasszal van. Ez év áprilisában például már a 2080-as újévet ünnepelték. A helyi naptár – a Bikram Sambat -több mint 56 évvel megelőzi a mi naptárunkat.

Visszatérve a túránkra…

Az Annapurna Nemzeti Parkba kötelező kiváltani a belépési engedélyt, ezt a fővárosban intéztük. Aztán elindult a nagy kaland…A fővárostól jóval távolabb, Dharapaniból szokott indulni a túra. A 3 hét alatt ezeket a csúcsokat kerülgettük. Túránk legmagasabb pontja a Thorong La hágó volt, 5416 m magas.

G.A.: Igencsak nagy magasságokról beszélünk itt, hogy tud ezekhez a szervezet alkalmazkodni, melyek az aklimatizációs folyamatok?

F.M.: A hegymászó mumusa a hegyibetegség, agy- és tüdőödéma. 5000 m fölött 50 %-ra csökken az oxigén. A szervezeted úgy osztja el az oxigént, hogy elsődlegesen a túléléshez fontos szerveket támogatja. Ezért elsőként az emésztés, a gyomor és a belek funkciója lassul le, majd az agy kevésbé fontos részei, mint pl. a beszédközpont.

A magashegyi betegség tünetei: étvágytalanság, fokozott szomj, émelygés, hányás, szapora felületes légzés, szívdobogás, fulladás, szédülés, fejfájás, levertség, álmosság, izgatottság, álmatlanság, kimerülés, vérzések a legkülönbözőbb szervekből. Ebből a listából ránk egy kis álmatlanság és egy kis orrvérzés volt jellemző. A székely pálinka azért előkerült minden reggel…Sokat segített.

 G.A.: Magashegyi életmód. Ha jól tudom ezekben a magasságokban is élnek emberek, milyen fogadtatásban, megtapasztalásban volt részetek ? Hogyan hatottak ki ezek a tapasztalatok a későbbi életetekre?

F.M.: Ez a 3 hetes kaland igazi zarándoklat volt. Olyan átfogó képet adott a helyi vallásról, néprajzról, növény-, állattenyésztésről, amire nem is számítottunk. Napi 7 órát, de volt olyan, hogy 13 órát gyalogoltunk. Elképesztő volt, hogy még 5000 m fölött is kőházakba ütköztünk, ahol szeretettel fogadtak minket esti menedékre.

A kőházakat egyáltalán nem fűtik, itt már nincs fa. Szárított jakürüléket raknak a kályhába, magas a fűtőértéke, de nem fűtéshez, hanem ételkészítéshez használják. Addig van egy kis meleg a konyhában, amíg készül a kaja. Ennek ellenére ilyen magasságban szülnek a nők, sokáig élnek az idős emberek. Hihetetlen élet folyik a hegyen. Nepál után szó szerint új ember lettem. Azóta is lótuszülésben ücsörögök a földön, a földön alszom, nincs ágyam.

Mindkettőnknek  átalakult az étrendje is. Ugyan nem lettünk vegetáriánusak (mert van egy olyan íratlan hegyi mondás: nomád túrázó nem lehet válogatós, azt eszik, ami éppen van, a hegyen nem lehetsz sem vega, sem vegán, se liszt-, se tejérzékeny.).
Nem gyűjtünk tárgyakat. A tárgyak díszletek, de ha túl sok fölösleges van belőlük, akkor már porfogók. Ha porfogó, akkor már birtokolni kezd, mert időt igényel a karbantartásuk, takarításuk.
Az ember szabadideje véges, és azt a kevés időt inkább szeretteinkre, természetjárásra, élményekre kéne fordítani, nem a hétvégi nagytakarításra, portalanításra.

A természetben nincsenek fölösleges dolgok, minden kis lénynek értelme van. A természet a legbölcsebb tanító. Őszinte, tiszta. Természetes jelekkel kommunikál. A természet fiatalít, szépít, megtanít olvasni a jelenségekből, a élőlények viselkedéséből. A természet a legjobb terapeuta és pszichológus.

G.A. Az élmények sora nem zárult ezekel a tapasztalatokkal, hiszen fél évvel később új elhatározás született. Mi volt következő célkítűzés?

F.M.: Himalája után fél évre rá, nagy döntést hoztam, éppen a 48-dik évemet töltöttem, amikor megszületett a döntés, hogy decemberben elindulok harmadmagammal megmászni az Aconcaquát. Dél-Amerika legmagasabb csúcsát, egyben (Ázsia kivételével) a 6 kontinens legmagasabb csúcsa is, 6961 m. Ide a húgom már nem tudott elkísérni.
Argentinába utaztunk, itt található Amerika legmagasabb csúcsa, az Andokban.

Mászótársaim jelezték, hogy a mikroklimás Aconcagua a világ talán legszelesebb hegye, és ebben rejlik a legnagyobb veszélye. Még pisitölcsért is kellett vennünk, mert nagy szélben pisilni nem egyszerű mutatvány.

Az volt a terv, hogy ilyen magasan töltjük a Karácsonyt. Hárman mentünk, két gyakorlott hegymászó: Suzy, Zsolt és jó magam. December 14-én beléptünk az Aconcagua Nemzeti Parkba. Aconcagua jelentése szikla őrszem.

Kiváltottuk a belépési engedélyt, 20 napra adják körülbelül 300 amerikai dollárba került, és kaptunk mellé két nejlonzacskót sorszámmal ellátva, egyikben a kukát, másikban a saját ürülékünket kellett lehoznunk.

A mászás végén a természetvédelmi őrök szigorúan ellenőrzik, és dokumentálják a leadott zacskókat. Ha nincs meg kilóra a testsúly arányában becsülhető termés, komoly bírsággal jár.

Amit még nagyon szigorúan vettek, az orvosi vizsgálat. Ahogy haladtunk felfele a hegyen, minden egyes táborban kötelező volt az orvosi vizsgálat, ahol pulzust, véroxigénszintet, vérnyomást ellenőriztek, és csak akkor mászhattunk tovább, ha az eredmények megfeleltek.

Több hétig laktunk összezárva hárman a háromszemélyes sátorban. Pszichésen elég megterhelő volt. Fent a hegyen, a nagy semmiben, minden apróság érték. Számoltuk a perceket, mikor ér a táborhoz a reggeli Nap melege, mert a sátorban benedvesedett hálózsákjainkat kellett megszárítani.

Pakoláskor, főzéskor is nehéz volt a logisztika. Alvásnál pedig sokat forgolódtunk, néha légszomjunk is volt. Ilyenkor az ember inkább pihen, mint alszik. Az agyunk nem engedi a mélyalvást.

A napi élelmiszerek nagy részét pedig porok alkották: krumplipüré por, tejpor, tojáspor, fokhagyma por. Ezenkívül tészta, müzli, magok, leveskockák. Öltözködés nem volt, amiben másztunk, abban aludtunk, és fordítva . Hálózsákban kellett tartanunk az elektronikákat, vizet, bakancsot, hogy ne fagyjanak meg.

Ilyen magasságban mi magunk kellett vizet készítsünk hóból és jégből. Ez egy nagyon lassú folyamat, hiszen az oxigénhiány miatt alig ég a gázégő lángja.

6000 m magasságában már kb. 40% csak az oxigén. Minden tevékenység dupla vagy tripla időt igényel, mint itt lent. Ezért a nap is hamarabb telik. A reggeli készítése után pihenni kellett, a bakancs felhúzása után szintén. Lelassulnak a szervműködések. Nagyot keveset eszel, mert nincs étvágyad, vagy inkább erőd rágni, nyelni, emészteni. Az esti pisiléstől rettegtem, mert nem lett volna erőm bakancsot húzni, hogy kimenjek a fagyba-szélbe. Volt, hogy bent a sátorban palackba pisiltünk, ami reggelre tömbbé fagyott.

A sátorban jéggé fagyott a palackban a víz, de még a termoszomban is. Talán -5 fok lehetett bent. Akkora szél volt néha, hogy éjjel azt hittem agyrázkodást kapok attól, hogy a szél a sátor falát a fejemnek csapkodja.

Ébredtünk már úgy is a sátorban, hogy jeges volt a fala belülről. A hálózsák meg kicsit beázott. Megismertünk a hegyen egy atyát, szintén hegymászó, a szomszéd sátorban lakott.  Nagyon megviselt lelkileg, amikor beteg lett és le kellett vigyék. Mivel 6000 m-re nem tudott érte jönni a helikopter, derékra kötött pórázon tudták csak levinni a hegyi mentők, aztán lejjebb már felvette őt a helikopter. Nem szerettem a helikopter hangját.

December 23-án volt a nagynapunk, erre a napra terveztük a csúcsmászást. Sötétben indultunk hajnalban. Ez nem a legkomfortosabb, mert ilyen korán még nem lehet reggelizni, de ha már nekiindulsz, akkor mászás közben annyira kifáradsz, hogy azért nem tudsz enni, maximum csak falatkákat. Ha eszel, a gyomrod energiát von el, hogy emésszen. Ha nem eszel, akkor pedig  nincs energiád. Nehéz így jó döntéseket hozni,  de mégis szükséges.

Sajnos az én két vizespalackom valóságos jégtömb volt. Reménytelen volt a vízivás. Társaimnak volt termoszuk és benne a saját kis meleg vizük. Az én termoszom tönkrement, belefagyott a víz, használhatatlanná vált. Indulásnál már szinte éreztem, hogy víz nélkül vállalhatatlan, de elindultam.

3,5 órai menet után a heves szívdobogásom állj-t parancsolt. Tudtam, hogy ott és akkor kell visszafordulnom, és az volt az én csúcsom 6370 m, nem a valós csúcs, ami 6967 m. Visszafordultam. Elfogadtam a helyzetet. Ott fent sokkal érzékenyebb az ember. Nincs semmid, se könyved, semmi szórakoztató eszközöd. Csak a társaid vannak, a sátrad, a kopár hegy, de mégis varázslatos. Szóval letisztul a világ körülötted, leszűkülnek a lehetőségek: mászni lehet, társalogni (ha van szuflád), gondolkodni, emlékeket fellapozni, érezni.

Felértékelődnek a családtagok, a barátok. Felértékelődik minden, amid itt lent van, mert ott fent semmid nincs, azaz mégis van: ott vagy TE, aki azáltal, hogy felmentél, több lettél, más lettél, és ahogy lefele tartasz, vissza a lenti táborokhoz, majd vissza az otthonodba, rájössz, hogy más ember jött le, mint aki felment a hegyre.

És itt a titka a hegymászásnak, talán az életnek magának. Ebben rejlik a nagy titok, saját korlátaid átlépésének a titka. Szóval, csak javasolni tudom, hogy mindenki másszon, mássza meg saját „hegyét, hegyeit”, mert bár izzadós tevékenység, az a jutalom, ami utána jár, felülmúlhatatlan, hisz TE magad vagy a jutalom, csak sokkal erősebb és magabiztosabb énedet kapod meg. A világ színes, és várja, hogy felfedezd, hogy adjon neked, hogy vigyél a javaiból. Hagyd, hogy beszínezzen. Ne félj az újtól, ne félj a korodtól, ne félj az ismeretlentől, a magasságtól, a mélységtől. Minden lépés az új felé, lépés az új önmagad felé. Merd megtudni, hogy ki vagy valójában. Így sokkal könnyebben meghoznod életed nagy döntéseit. Büszke vagyok arra, hogy elkerültek a nagy balesetek, betegségek, járványok.

Az elején még nem tudtam, miért történik az velem, hogy folyamatosan egészséges vagyok, miközben mellettem ilyen-olyan betegségben szenvednek emberek. Aztán rájöttem: boldog a lelkem, tehát boldog a testem is, pezseg a vérem, él a szívem, oxigénben tombol a tüdőm, virulnak az izmaim.

Minden szervem mozgatva van, energetizálva van. Nincs lehetőségük az elkényelmesedésre. Soha nem szedek gyógyszert, nem is ismerem a gyógyszerek neveit. Vitaminokat, ásványi anyagokat is akkor szedek, hogy kitett hegyre megyek több napra esetleg hétre. De a hétköznapokban igyekszem változatosan táplálkozni, folyadékot megfelelő mennyiségben inni. Talán ez a titka az örök egészségnek, fittségnek.

Szerző

Korona Rádió Szerkesztősége

Más cikkek