Irodalmi szösszenetek: Józsa Attilával beszélgettünk
Szerkesztő:Korona Rádió Szerkesztősége dátum: 2023.11.10.
Józsa Attila, író, költő, műfordító, Brassóban született 1962-ben, jelenleg Sepsiszentgyörgyön él. Tíz éves kora óta ír.
A Cenk-könyvek sorozatban 2007-ben jelent meg a Változatok a Sors-szimfóniára című válogatott verseskötete, több román és magyar antológiában publikál. Sepsiszentgyörgyön 2004- ben megalakította a Parnasszus Irodalmi Kört, amit azóta is működtet. Sok román és magyar költőt fordított: lefordította például Eminescutól a Luceafărul Esthajnalcsillag című hosszú poémáját. Költőóriásaink közül Ady Endre, Petőfi Sándor, Pilinszky János, Dsida Jenő, Sinka István, Áprily Lajos verseit fordította románra. Jelenleg is több irodalmi műfajban alkot.
A november 10.-i Ébresztő műsorunkban, Józsa Attilával beszélgettünk a munkásságáról, írói hitvallásáról és brassói gyökereiről. Az elhangzott interjú írott formáját olvashatják, melyet Gál Alíz műsorvezető konferált.
G.A.: A múlt héten jelent meg a Brassói Lapokban egy rövid eseményleírás az október 21.-én, Budapesten zajlott könyvbemutatójáról. A Háló Közösségi és Kulturális Központ adott helyet a könyvbemutatójának, melynek keretén belül ’’A második esély’’ és a’’Gyermekláncfű – 77 mese Hetedhétországból’’ kötetek kerültek bemutatásra. Milyen érzés, élmény volt Magyarországon résztvenni a könyvbemutatón? Hogy fogadta a közönség?
J. A.: A magyarországi könyvbemutatót úgy vártam,mint egy nagyon régi álom megvalósulását,úgy éreztem, hogy sok éves irodalmi tevékenységemben ez a hab a tortán.A közönség lelkesen fogadta, nagyon meghitt hangulat alakult ki, utána szeretetvendégségben volt részünk, jó beszélgetésekben. Izgulva vártam a budapesti könyvbemutatót,úgy érzem számomra nagyon megtisztelő,hogy eljuthattam a magyar fővárosba. Nagy örömemre a meséskönyvem egyik darabját,az Utazás Meseországba címü szonettemet Schön György meg is zenésítette, gitár kísérettel előadta és a közönség együtt énekelte végül vele.
G.A.: Meséljen néhány szóban a megjelent kötetekről?
J. A.: Úgy a regény,mint a meséskönyv a Romanika Kiadó nagyon igényes gondozásában jelent meg,az előbbit maga a kiadó, Horváth Zoltán György,Podmeniczky-díjas történész, műegyetemi oktató mutatta be.
A meséskönyvem 5O évnek a termése, 56 gyermekverset és 21 felnőtteknek is írott mesét tartalmaz, Ezeket évszakokra bontottam.,a felnőttek számára írott mesék kerültek az utolsó fejezetbe, melynek a címe: Mesék minden évszakból.A meséskönyvet egy nagyon tehetséges lány, Nagy Ilka Uzonka ceruzarajzai,illusztrációi teszik még értékesebbé, ő egy csinódi lány,aki most első éves egyetemista. IX.-es diák volt,amikor a ceruzarajzokat készítette.
A regény fiktív történet,egy szívátűltetésről szól de nem csak, cselekményét két lengyel és egy olasz városba ágyaztam bele, Poznan, Varsó és Palermo képviselik a regény helyszínei, Hősei egyszerű,hétköznapi emberek, általuk próbáltam széles társadalmi rajzot is bemutatni, nem tagadva le egyáltalán a tényt, hogy mindig is Erdélyre gondoltam írás közben,hisz sok személyes dolgot, adatot belelolvasztottam a történetbe. A helyszínek tekintetében sokat tájékozódtam az internetről,s a szívátültetés folyamatához is szívgyógyász szakembert faggattam, úgy jegyzeteltem, mint egy kisiskolás mialatt mesélt..Nem szeretném a poént lelőni, illetve belemenni mélyebben a cselekménybe,de a főhősnek,Johanna de Rossinak addig nincs nyugta míg fel nem kutatja a donort s meg nem ismeri igazi édesanyját s szembe tud nézni azzal a változással, amit a műtét okoz, az ezzel együttjáró lelki folyamatokkal együtt.
G.A.: A felvezetőben elhangzott, hogy már 10 éves kora óta ír? Hogyan lopta be az írásszeretet magát az Ön életébe és hogyan sikerül fenntartani a lángot, a lelkesedést?
J. A.: Az olvasás szeretetét édesapám lopta be lelkembe,mert 12 évesen olyan hangsúllyal olvasta esténként az éjjeli lámpa fénye mellett Arany János Toldiját,hogy az végérvényesen a könyvek szerelmesévé tett.
Az írás úgy kezdődött, hogy mindig is befeleforduló, beteges gyermek voltam,már 6 évesen súlyos légcsőasztmám alakult ki. Első versemet 1O évesen írtam, életem első kritikusa általános iskolai,lelkemhez nagyon közel álló magyartanárom volt,akit nemrég meglátogattam Budapesten,nagyon örültünk egymásnak. A lángot bennem a hitem tartotta fenn, hogy mindaz amit írok az értéket képvisel valamilyen szinten, s hittem, hogy ez megszólít bizonyos társadalmi rétegeket, mert mindig is vallottam,hogy nem az asztalfióknak írok,másokkal is szeretném megosztani a lelkemből kicsapódó vallomásokat, melyeket bizonyos műfajokba illesztettem. És Herkel Lászlónak,a kedves tanáromnak a kapcsán már el is érkeztünk Brassóhoz, hisz ott születtem, 4O évet éltem abban a városban,sok minden oda fűz.
G.A.: Hogyan emlékszik vissza a brassói évekre?
J. A.: Próbálom a szépet magammal vinni mindig,hálás vagyok iskoláimnak,tanáraimnak,barátaimnak akik mellettem álltak,hittek bennem és támogattak,bátorítottak. Az első versem is a Brassói Lapokban jelent meg 1981-ben,emlékszem a címére is: Októberi rezonancia. 2OO7-ben a Cenk Alapítvány kiadásában jelent meg első és egyetlen válogatott verseskötetem. Brassóhoz nem csak az iskola fűz, hisz ott élnek a legrégebbi barátaim. Sokat köszönhetek a műkedvelő színjátszós éveknek is, rendezőimnek, Bálint Ferencnek és Házy Bakó Eszternek. Ezen kívül Brassó turisztikailag is a szívemben van, hisz számtalan kirándulás emlékét hordozom szeretettel.
G.A.: Mi az Ön megtapasztalása, hogyan fogadja a 21. század az írókat? Milyen megbecsülést élveznek a társadalomban? Egyáltalán hogyan fogadja a társadalom a kulturális tevékenységeket?
J. A.: Szerintem felemás fogadtatásban van részük,egyeseket valós értékeik szerint megbecsülnek,mások a divathullám tetején lovagolnak úgymond akkor ,amikor mások,lehet,nem a kevésbé értékesek talán a társadalom peremére szorulnak,vagy csak nagyon későn fedezik fel őket. Hála Istennek van egy bizonyos réteg, amely állandóan nyitott a kultúrára, ilyen szempontból szerencsésnek mondhatom magamat, hogy Sepsiszentgyörgyön élünk. Ugyanakkor tapasztalok egy bizonyos krízist a kultúrában, kezdve az írott sajtótól (lásd hogy értékes lapok buknak be, mint a Garaboncziás Lap például, amely Marosvásárhelyen jelent meg), folytatva a könyvek és a színház világáig. Itt elsősorban az olvasótábor rohamos csökkenésére, apadására szeretnék vonatkoztatni.,nem a könyvek számára, melyek megjelennek folyamatosan.
G.A.: Ön a magalapítója a sepsiszentgyörgyi Parnasszus Irodalmi Körnek, mit tudhatunk a körnek a munkásságáról, milyen programokkal szolgál az érdeklődőknek ?
J. A.: 2OO4. október 7-én alakult a Parnasszus Irodalmi Kör, Magyari Lajos elmondása szerint azelőtt 6O évet nem volt a városban hasonló kezdeményezés. A körtalálkozókon néha vendég meghívottunk van, előadást tart egy bizonyos témáról, így lesz ebben a hónapban is. Máskor műhelymunka szokott lenni, azaz akik írnak felolvasnak írásaikból,. Utána megbeszéljük, interaktív párbeszéd alakul ki, az estet mindig szeretetvendégséggel zárjuk. Máskor filmet nézünk vagy kirándulunk, a jövő évben lassan 2O éves lesz. Sok híres, neves szentgyörgyi meghívottja volt a Parnasszusnak közel negyed század óta.
G.A.: Ön több irodalmi műfajban is kipróbálta magát, melyik áll a legközelebb Önhöz?
J. A.: Hozzávetőleg 1O – 12 műfajban írok, ezek közül talán a vers áll a legközelebb hozzám.azt írtam a legtöbbet meg haikut. Ez a legrégebbi,legtömörebb versforma, az ókori japánok és kínaiak művelték nagy szakértelemmel, ennek kötelező módon 17 szótagból kell állnia, 5-7-5—ös elosztásban. Íme, egyik kedvencem:
Ars poetica
Versben lélegzem:
a világ ütőerén
tartom a kezem !
G.A.: Melyik műve áll a legközelebb Önhöz?
J. A.: Nagyon nehéz kérdés, mindegyik szellemi gyermekem úgymond közel áll a lelkemhez. Boldog lennék, ha életem folyamán valamennyi kötet anyagom nyomdafestéket látna. Nagyon nehéz egy rangsort kialakítanom ezen a téren, ezért nem válaszolhatok csak elfogult módon. Talán lesz majd egy soron következő kötetem a Romanika Kiadónál, egalábbis ezt szeretném,és ez a második regényem lenne,a Tisztítótűz, Gajzágó Tamás története. Úgy érzem,ez a regényem attól is egyedi, hogy véges végig átszövik a József Attila-idézetek.
G.A.: Idézne egy kedves részt, akár verset, ami Önhöz közel áll?
J. A.: Nagyon sok szonettet írtam az életben magyar és román nyelven is, ezekből egyik, mely nagyon közel áll a lelkemhez:
Pünkösdi hálaadó ének (szonett)
Atyám, te látod, elfogyott a szó,
jelbeszédben élünk,mint a siketek,
bűnökről vallani lassan fárasztó,
Atyám, légszomjamban Hozzád érkezek –
Látod,hogy szemünk apró örömekre
villogtatná fényét minden délután,
s árnyékok sorát látja csak örökre,
néptelen utcát pásztáz azután –
látod, csak a kövek maradtak nekünk
felebarátunk házából estére,
ő eltűnt a ködben s hívná két kezünk,
de emlékünkre nem pezsdül a vére
- Atyám, bár fájnak hiányzó diszletek,
Gyermekem szívéhez hídat építek !
G.A.: Hogyan fogalmazná meg az írói hitvallását?
J. A.: Szintén egyik kedvenc versemben fogalmaznám meg:
Ars poetica
Ma meg kell érintened bár egy csillagot,
Hogy esélyed legyen a hallhatatlanságra,
Hogy gyöngyeidet ne szórd a disznók elé,
Ők bele fetrengenek nap mint nap a sárba –
Túl hirtelen se szökjél, nehogy fejedet
Az ég boltjába bele verd és véres
Koponyádból lassan mind kiszivárogjon
Drága tudományod,a sok ezer eves –
Ha szárnyalni próbálsz, a nap közelében
Ne tervezzél soha magadnak utat,
A forró katlanban dicső halálodnak
Hihetetlenül sok forrása fakad –
A legjobb lesz talán, ha egy folyóparton
Vársz egy szomorúfűz árnyékán is túl,
A hetedik éjjel csillaghullás lesz majd:
Közülük a legszebb tenyeredbe hull !
