Számomra a rádiózás igazi kihívásokat tart. Tekintettel arra, hogy eddig nem volt alkalmam
kipróbálni ezt a tevékenységet, elfogadtam az ötletgazda felkérését. Meglepetés és öröm
volt számomra, hogy egy összetartó csapat áll a háttérben, aki szeretne valamit tenni a
barcasági magyarokért. Gyerekkoromban az első magnó és mikrofon előtt töltött óra után
tudtam, hogy ez a fajta kíváncsiság egy életen át elkísér majd és úgy látszik, hogy eljött az
ideje.
Rádión belüli megbízatásom az, hogy a felszerelést üzembe helyezzem, akadálymentes
működést biztosítsak, továbbá a szerkesztésben is segíteni tudjak. Emellett lesz egy retró
zenés műsorom is, ahol változatossá és izgalmassá szeretném tenni a hallgatók számára
az adást. Célom, hogy kialakítsuk, majd növeljük a hallgatótábort és hogy idővel
gondoskodjak az elkövetkező rádiós nemzedék felkészítéséről.