Korona rádió

Current track

Title

Artist


Mindig is önmagam kerestem. Egy olyan elfoglaltságot, életcélt, szenvedélyt, melyben úgy érezhettem , hogy tettem valami jót ebben a világban, adtam valamit a közösségnek. Az egyik olyan témakör, amellyel szinte az első perctől azonosulni tudtam az irodalom volt, illetve mindig is érdekelt a kommunikáció, a párbeszéd, és mindig igyekeztem arra figyelni, hogy ne elbeszélés legyen egymás mellett, hanem igazi társalgás, kommunikáció. A zene egy olyan csatorna, melyen keresztül talán még a legzárkózottabb személyeket is meg lehet szólítani, és meg is kell.
Az elmúlt időszak arra tanított meg, hogy most van az a pillanat, amikor a leginkább szükségünk van egymásra, és arra, hogy felemeljük társainkat, velük pedig önmagunkat. Azt üzenem mindenkinek, hogy tárja ki szívét és nyisson a kommunikációra, hiszen mi itt vagyunk, és itt is maradunk. Mert ahogy mondani szokás: a rock örök.




Buna- Papp- Kakasy Orsolya műsorok