
Érdekelhet még
Andrási Erika
Közösségfejlesztőként nap mint nap megtapasztalom, hogy az információ hatalom, a kommunikáció pedig a legfontosabb eszköz munkámban. Közel 15 évnyi tapasztalattal a térségfejlesztésben, a székelykeresztúri Vox rádió munkatársaként is tevékenykedtem 2 évig, megélve a média adta közösségépítés lehetőségeit. Úgy gondolom, hogy a közösségi értékekre épülő és azokat felvállaló rádió igazi gerince lehet a barcasági magyar közösségi életnek. Műsoraimmal - a Barcasági körkép, Ébresztő műsor, Családmagazin - ezt a szerepkört szeretném építeni és erősíteni.
Balázs Tamás
Vezető tanács
Bardocz Péter
Bardócz Péter, a brassói Unirea Középiskola filológia-történelem szakának végzős diákja 1988-ban. 2001-ben, az Áprily Lajos Főgimnázium posztliceális oktatásának számítógépkezelői szakát végzi. A budapesti Szent László Akadémia újságírói tanfolyamát 1999-ben fejezi be. Hat évig, (1993 – 1999 között), a brassói Transilvania Televízió önkéntese volt, hírszerkesztő, riporter, bemondó, zenés-rovatvezetőként tevékenykedett, Bálint Ferenc főszerkesztő vezetése alatt. 1997 – 1998 között, ugyancsak önkéntesen, a brassói Cenk Rádióban gyerek műsorokat készített. A Brassói Lapok hetilapban (Ambrus Attila főszerkesztő jóvoltából), 2000 – 2007 között, többnyire zenei jellegű cikkei, riportjai, beszámolói jelennek meg. 2003 – 2005 között, a www.brasso.ro magyar internetes oldal munkatársa volt, ahol többynire fotó-riportokat, és beszámolókat készített. 2016 - tól Csíki Edmond barátjával együtt beindítják a Facebook-on, a Brassói Magyar Közösség csoportot, majd rá egy évre a hasonló név alatt működő oldalt is. Itt, rendszeresen beszámolnak a brassói magyar civil és kulturális élet mozzanatairól, különböző eseményekről, Csíki Edmond készíti a fotókat, Péter pedig a szövegeket írja. Könnyűzene énekesként is ismert, hiszen 2009-ben elvégzi a brassói Népművészeti Iskola canto-könnyűzene szakát, zenekarral és ugyanakkor szólóban is énekel. Első saját szerzeménye, a Beragyog a Nap, a Dancsissimó 7-es erdélyi előadók válogatás lemezen jelent meg 2004-ben. 2021 márciusától, a brassói Korona Rádió - Hangszínek című zenés műsorát szerkeszti, amelyben többnyire a magyar és külföldi jazz, blues, soul, country, rock és rock and roll dalokat helyezi előtérbe, figyelembe véve az erdélyi tehetséges előadókat és zenekarokat. A műsor minden csütörtökön, 19 -21 óráig hallgatható.